Ügyvivő asszisztens és Táplálkozási tanácsadó

munkatársat keresünk

a Táplálkozás-Beállítás elhivatott csapatába!

 

 

Elsősorban Titeket, a közösségünket szólítjuk meg az új álláslehetőségek kapcsán, hiszen már valamennyire ismerhettek bennünket és részetekről a számunkra oly fontos bizalom is megalapozott irányunkban.

Mint azt tapasztalhattátok, pont ennek a bizalomnak és támogató közösségnek köszönhetően az elmúlt években jelentős fejlődésen mentünk keresztül, amely nem csak az általunk kezelt ügyfélszám jelentős bővülésével, hanem feladataink, csapatlétszámunk és a kínált szolgáltatásainkkal járó felelősségeink gyarapodásával is jár.

Kiemelten fontos számunkra a minőség és profizmus képviselete, mely felfogásunk szerint a mennyiség növekedésével sem szenvedhet csorbát. Ezért 4 órás munkavégzés keretében szükségünk van egy olyan lelkiismeretes Asszisztens kolleganő/kollega mindennapi támogatására, aki át tudja ezt érezni és birtokolja a hozzá szükséges kompetenciákat, és csapatunk részeként elhivatottan tudja képviselni irányotokba mindazokat az értékeket, amelyekért évek óta nap, mint nap dolgozunk mindannyian.

Továbbá a szakmai tanácsadói oldalon is bővítenünk szükséges a csapatot, ezért megbízási szerződés keretében, tapasztalattal rendelkező Táplálkozási tanácsadó/Dietetikus kollegák jelentkezését is várjuk, akik szívesen dolgoznának velünk együtt és csatlakoznának a mi szakmai csapatunkhoz.

Fontos szempont, hogy nálunk az egészség képviselete, a szakmai progresszivitás és az ezek iránti elhivatottság megőrzése az első, a vállalkozás üzleti oldala csak ezek után jöhet!

 

Eredményeinkről röviden:

Ügyfeleink részéről hatalmas elismerés számunka, hogy 2018. év végére állíthatjuk magunkról, hogy;

–          először is van egy kiemelkedően tehetséges és profi szakmai vezetőnk, aki nemzetközi színvonalon is bárkivel felveszi a versenyt – a leghaladóbb szemléletű és tudású szakemberek között is-, és aki olyan szakmai csapatot tudott maga köré építeni, akik szintén a legjobbak közé tartoznak a maguk területén.

–          fentieknek köszönhetően az ország legnagyobb táplálkozási tanácsadó szervezetévé válhattunk.

–          személyes tanácsadásainkon évente több, mint 1.500 ügyfelet fogadunk.

–          előadásaink, fórumestjeink, szemináriumaink kivétel nélkül telt házas rendezvények – csak idén ~3.000 db jegyet váltottatok helyszíni és online részvételre.

–          Facebook oldalunkat közel 20.000 ember követi.

–          honlapunkat heti szinten ~4.000 látogató keresi fel.

–          zárt csoportunkban a tagok létszáma hamarosan eléri a 2.000 főt.

–          felfogásunk, megközelítéseink és alapelveink számos alkalommal szakmai referenciapontként szolgálnak a médiában, rendszeres TV-, rádió és egyéb sajtómegjelenések alkalmával.

–          engedélyeztetett „Alkalmazott élelmiszer- és táplálkozástudományi ismeretek” szakmai továbbképzésünk keretében célirányos szakmai tanúsítványt lehet szerezni nálunk.

–          stratégiai partnereink termékfejlesztésében régóta részt veszünk – ennek eredménye több, a hazai piacon egyedülálló táplálékkiegészítő termék.

–          tele vagyunk további tervekkel és már a külföldi jelenlétüket is építjük!

 

Amennyiben csatlakozol hozzánk,

ezekre a körülményekre számíthatsz:

–          tudjuk, hogy sokan mondhatják ezt magukról, azonban mi biztosak vagyunk abban, hogy egy kiemelkedően támogató és közvetlen légkörű közegben tudunk fogadni, ahol a közös misszió és a csapatmunka érdekében elsődleges számunkra egymás őszinte elfogadása és az őszinte kommunikáció. Ez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nincsenek problémák, vagy konfliktusok, de az egymás iránti tiszteletet megőrizve és jó szívvel megbirkózunk ezekkel.

–          elvárjuk egymástól, hogy mindannyiunk a lehető legjobbat hozza ki magából, ezért csak a legelhivatottabb és legmotiváltabb személyiségek fogják magukat nálunk jól érezni.

–          teret adunk az ötleteknek, a saját területeden belül szabadságot élvezhetsz, ugyanakkor lesznek értelmes szabályok és standardok, amiket viszont maximálisan be szükséges majd tartanod ahhoz, hogy az egész rendszer rendben és magas színvonalon működhessen.

–          nem megyünk majd a szabadidőd és magánéleted rovására. Meg fogod tudni őrizni a határokat.

–          kulcsfontosságú helyzetekben számítanánk arra, hogy az elvártnál jobban is bele tudd tenni magad, azaz ne csak az elvárt minimumban gondolkozz, hanem segíts te is túllépni az esetleges nehézségeken.

–          cserébe a csapattal együttműködve nagy eredményekben, sikerekben és közös szakmai elismerésekben lehet majd részed!

 

Ügyvivő asszisztens:

 

Az alábbi feladatok fognak rád várni:

–          szakmai vezetőnk személyi asszisztenciájának biztosítását rád bíznánk, ezzel járó részfeladatok pl.:

  • kapcsolattartás állami intézményekkel, NÉBIH, OGYÉI
  • kapcsolódó szakmai ügyintézés és rendezvényszervezés
  • kontrolling-feladatok (riportok, értékelések elkészítése)
  • pályázatfigyelés
  • stratégiai partnerekkel történő kapcsolattartás
  • szerződésekkel kapcsolatos ügyintézések

–          rendezvényeink szervezéséhez kapcsolódó adminisztratív és egyéb teendők ellátása.

–          számlázással kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása.

–          ügyfeleink kedves fogadása, velük való kapcsolattartás, pl. időpontjaikkal kapcsolatos egyeztetések.

–          Facebook oldalunk frissítése, tartalmak feltöltése, gyors válaszadás az üzenetekre.

–          egyéb teendőket is rád bíznánk, pl. szakmai anyagok nyomtatása, csomagok feladása, postára szaladás.

 

Az általunk támasztott feltételek a munkakör betöltéséhez:

–         2-3 éves tapasztalat hasonló munkakörben, pl.  egészségügyi szolgáltató ügyfélszolgálatán, vagy akár közegészségügyi intézetben szerzett releváns  gyakorlat.

–          angol nyelvtudás (lehetőleg min. középfokú szint).

–          alap informatikai készségek; Ms Office csomag használata, a többi általunk használt szoftvert megtanítjuk!

–          képesnek kell lenned jó önfegyelmet és önállóságot gyakorolni a munkád iránt, a munkakör elsajátítása után nem/sem szeretnénk robotként irányítani.

–          sok folyamatra lesz rálátásod és ezekhez kapcsolódóan sok „apróságra” és információra szükséges majd precíz módon odafigyelned.

–          lelkiismeretes hozzáállást várunk. Szeretjük, ha feltalálja magát mindenki nálunk és észreveszi milyen feladatot szükséges elvégeznie anélkül is, hogy kifejezetten mondanánk.

–          nagyon kedvesen és jó kommunikációs technikákkal kell tudnod bánni az ügyfeleinkkel személyesen, telefonon és e-mailben is.

–          legegyszerűbben úgy tudnánk megfogalmazni, hogy egy nagyon gondoskodó személyiségű munkatársra van szükségünk aki egyúttal fegyelmezett, pontos és kontrolling szemléletű.

 

 

Táplálkozási tanácsadó

 

Az alábbi feladatok fognak rád várni:

–          hozzánk forduló ügyfeleinket az alapelveinket követő, személyre szabott és magas színvonalú táplálkozási tanácsokkal szükséges ellátnod.

–          a tanácsadáson részt vett ügyfelek utógondozása, egészségfejlesztési tervük megvalósításának támogatása ugyanúgy része a tanácsadási folyamatnak.

–          a lebonyolított tanácsadásokhoz kapcsolódóan számíthatsz havi ügyfél-adminisztrációs feladatok elvégzésére.

–          alkalomszerűen szakmai dietetikai fordítási és dietetikai szakcikk írási feladatokat kaphatsz.

–          rendszeres részvétel rendezvényeinken, előadásainkon – továbbképzési és fejlődési célból.

 

Az általunk támasztott feltételek a munkakör betöltéséhez:

–          dietetikus vagy MSc táplálkozástudományi szakértő végzettség.

–          táplálkozási tanácsadói tevékenység során szerzett min. 1-3 éves önálló gyakorlat.

–          előnynek számít;

  • ha ismered a Táplálkozás-Beállítás által közvetített modern étrendi megközelítéseket, protokollokat, netán jártas vagy a funkcionális egészségfejlesztés területén, akár gyógyszerészeti, orvosi ill. sport-vonatkozású megközelítésekben. Vagy egyéb plusz speciális és egyedi képesítéssel rendelkezel, amely/ek szélesítik a látószöged.
  • ha jártál már általunk szervezett szakmai továbbképzésen.

–          kiváló tanácsadói készségekkel rendelkezel (kommunikációs és folyamatkezelési szempontból is).

–          szakmailag elhivatott és kimagaslóan motivált személyt várunk, aki fontosnak tartja folyamatosan képezni magát a szakterületén.

–          angol nyelvtudás (min. középfokú).

–          számlaképesség.

 

 

Jelentkezés módja:

Részletes önéletrajzod mellett motivációs leveledben kérjük, hogy fogalmazd meg mit jelentene számodra nálunk dolgozni és miért éppen minket választanál következő karrier-állomásodként, továbbá, hogy miben szeretnél fejlődni. Szeretnénk, ha minél személyesebb pályázatot kaphatnánk, ami segít bennünket abban, hogy minél jobban megismerhessünk Téged. Tehát semmiképpen sem egy sablonos pályázatot várunk, mert elsősorban Veled szeretnénk találkozni és Téged minél jobban megismerni.

A pályázatokat a taplalkozasbeallitas@taplalkozasbeallitas.hu címre várjuk, tárgyban megjelölve:

„Ügyvivő asszisztens” ill. „Táplálkozási tanácsadó”

 

A felvétel menete:

A pályázatod elsőként egy előszűrésen fog részt venni. Ezt követően sor kerülhet egy telefonos interjúra, de az is lehet, hogy rögtön személyes interjúra invitálunk. Az első körös személyes interjú után sor kerülhet még egy második körös találkozásra is. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az egész folyamat igénybe vehet akár 1-1,5 hónapot is, ezért arra kérünk, hogy kezeld türelemmel a szituációt, – e-mailben igyekszünk közben mindenről időben tájékoztatni. Ne aggódj, ha úgy látjuk te vagy a mi emberünk, nem fogunk futni hagyni:)

 

Keresünk ezen kívül iroda-takarítót is,

aki alkalmanként el tudna járni hozzánk

– körülbelül 2-3 órás munkáról van szó.

 

Várunk sok szeretettel a Csapat tagjaként!