Tojással-baconnel töltött gombafejek, recept

Tojással-baconnel töltött gombafejek, recept
2016.01.14.
Hozzávalók (kb. 4 főre):
  • 16 db nagyobb fejű csiperke gomba (a barna csiperke nyersen is isteni finom)
  • 2-4 db tojás
  • 1 csomag bacon vagy más szalonna (200 gramm)
  • 1 fej hagyma (ízlés szerint)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • bors, só, koriander
  • Opcionális: 10 dkg parmezán sajt
Elkészítés:

A bacont és a hagymát vágjuk fel apróra. Verjük fel a tojásokat egy nagyobb tálba, majd adjuk hozzá a fűszereket (a koriandert is vágjuk apróra, fokhagymát nyomjuk hozzá). Készítsük elő a gombákat, szárukat törjük ki, hogy tölthetőek legyenek (hogy semmi ne vesszen kárba, apróra vághatjuk a szárat is, hogy a továbbiakban felhasználhassuk). Reszeljük le a parmezánt.

Fogjunk egy serpenyőt, zsiradékon (kókusz, liba, stb.) pirítsuk meg a hagymát, bacont illetve a gombaszárakat… pirítsuk halvány barnára. Adjuk hozzá a fűszeres tojást. Süssük egy percig, míg a tojás keményebb lesz vagy csak a sütéshez öntsük fel a tojással a gombafejeket.

180 fokra készítsük elő a sütőt. Míg a sütő melegszik, töltsük meg a gombafejeket (aki nem szereti nyersen a gombát, az dobja bele forró vízbe 2-3 percig): az elkészített „tölteléket” töltsük bele a gombafejekbe, majd a tejére szórjuk rá a lereszelt parmezánunkat (opcionális, nem AIP).
A megtöltött gombafejeket tegyük be a sütőbe és addig hagyjuk bent, míg a tetején lévő sajt barnára pirul vagy megsül a nyers tojás.
Fogyasszuk tetszés szerint akár reggeliként, vagy gazdag köretként.

Fogyasszátok egészséggel!

Tipp#1: A kész gombákra is szórhatunk egy kis friss koriandert, zöldhagymát vagy petrezselymet.
Tipp#2: lehet variálni libatepertő darabkákkal és darált hússal is.
Különc vegetáriánus opció: bacon helyett füstölt lazac vagy érlelt, öreg kecskesajt.

Ha időben szeretnél értesülni aktuális eseményeinkről, aktiváld havi rendezvényértesítőnket!